2017/8.rész: Elmúlt év emlékei -Halloweni és karácsonyi kreatív foglalkozást tartottunk.

  1. 2017. november 27-én késő délután Halloweni és karácsonyi kreatív foglalkozást tartottunk. Az idén is Zsuzsa meghívta a kis csapatot otthonába, mivel tagjaink közül sokan más programot terveztek már be a családdal.
  2. IMG_8283     IMG-20ea8408472df1385dd449d11554688a-V

A HALLOWENI ünnepségünk is elmaradt, a kreatív programmal ezt most bepótoltuk. Fehér kartonpapírból szellemecskéket készítettünk a leánycsapattal. Elnökünk férje Karcsi, egy pohárka borral kínálva a lányokat, halk beszélgetés, és csipegetni-való mellett jó kis elfoglaltság volt, hiszen mindenki ügyesen forgatta az ollót, és a videó alapján megpróbáltuk elkészíteni. Először ki kellett rajzolni egy láb mintát, erre Adrienn vállalkozott, akinek a lábmérete pont megfelelt a szellemecskénknek. Johanna körberajzolta. Kivágtuk, és két szemecskét, és egy mosolygós szájat kellett még ráfesteni, nyakára szalagot, a vállára egy kis táskát kapott. Egy aranyos, kicsit ijesztő, de vidám kis alakocskánk született. Meg is lett az eredménye.

IMG_8275   IMG_8282  IMG_8262   IMG_8284

Karácsonyi kreatív munkát elnökünk Zsuzsa kinézte már, hogy milyen meglepetéssel tudnánk az idén készülni a karácsonyi évzáró ünnepségünkre, bár tudtuk, hogy az idén sem mindenki tud eljönni, mert mindenki a karácsonyi készülődés előtt állt.

Az idén ajtóra, vagy ablakba tehető kopogtatót készítettünk. Zsuzsa a maradék húsvéti koszorúkat osztotta szét, és erre az alkalomra csak pár darabot kellett vennie, és karácsonyi fafigurákat. A kis szalmakoszorúhoz kaptunk egy szélesebb vörös díszszalagot, amelyre fehér betűvel Merry Cristmas felirat volt írva, és amit tetszés szerint elnök asszonyunk segítségével körbe tekertünk a koszorún.

IMG_8265   IMG_8268   IMG_8271    IMG_8267

Majd mindenki válogathatott a kirakott díszletek közül. Volt ott mindenféle, fából és filc anyagból készített angyalka, hóember, télapó, szánkó, rénszarvas, fenyő, hópihe, harang, csillag, házikó, templom… minden, ami ilyenkor kell, sőt a csillámpor sem hiányozhatott. Ragasztópisztollyal illesztettük a kiválasztott figurát a koszorúhoz.

Majd egy édes kis babát kaptunk, amit beillesztettünk a koszorú közepére, pont úgy nézett ki, mint egy hintázó manó. Mindenki maga elképzelése szerint alkotott, és meglepően nagyon szép művek születettek. A munka végeztével segítettünk Zsuzsának elpakolni mindent az asztalról, és rendet rakni az egyesület kis bűvészdobozában, amit még jövő évben is fel tudunk újra használni.

IMG_8280    IMG-cbb87be975e31a5d8d00fe94457643c3-V   IMG_8278

Szöveg: Heck Károlyné

Fotó: Heck Károly